Első fejezet

HOLA!

Hát több hónap után az első rész is megtalálható a blogon. Szeretnék egy-két visszajelzést hisz láthatjátok elég döcögős a blog így tudni szeretném van e értelme annak, hogy szenvedek vele. Nem ragozom a szót tessék.  

xxEllie

Talán nem is sejted

  Elena léptei szinte semmibe vesztek a nyüzsgő Párizs élettel teli hangjai közt. Már több mint három éve annak, hogy a szülei meghaltak, mégis a szíve össze szorult mikor felidézte, hogy utoljára velük sétált el az Eiffel-torony előtt. Most pedig szaporán véve a levegőt állt meg tisztes távolságban a gyönyörű építmény előtti pázsiton. Balerina cipőjéből kilépve talpát súrolta a még nedves fű, hajába belekapott a lágy, melengető szellő. A lány sajátos illatát elvíve több méterre is.
  Próbálta élvezni ezt az egészet és igyekezett a pillanatnak élni, de valahol mélyen tudta, hogy ez most nem erről szól. Ezt az arcát nem ismerte senki csak azok akik közel álltak hozzá. A középiskola utolsó évébe készül lépni pár napon belül és még nem szedte össze a gondolatait... vagy inkább saját magát. Pedig jól tudja, hogy így nem láthatják. Oda lenne a fényessége, a tökéletessége, a királynői szerepe, és ezt semmi áron nem engedheti.
  Mindezen gondolatok alatt nem is sejtette, hogy figyelik. Talán a tudatalattija észlelte a sötét pillantásokat a bokáján, combján, fenekén, hátán, haján végül a fejét szúrta valami. Nagyon mélyen érezte, hogy valaki Őt nézi, de nem akart megfordulni. Lassan már nem csak gondolta, hanem meg is mert volna rá esküdni, hogy márpedig Őt valaki kitartóan szemmel tartja.
  Lábát óvatosan visszadugta a topánkájába és a tőle elvárható lehető leglassabban próbált megfordulni, hogy maga mögé lásson. Akármennyire is igyekezett mint a villám kapta magát és került a háta mögé a csodás francia remekmű. A lendület hevében a mögötte álló tetőtől talpig álló férfiba ütközött. Az ijedtségtől végigborzongott az egész teste. Tekintetét szúrósan a férfiéba fonta és el sem engedte. Fekete haja belelógott a szemébe, arc csontja kiállt. Az arca fehér és sápadt, de túlvilágian gyönyörű.
    - Maga követ engem? - törte meg a köztük lévő csendet Elena és pillantását végül elkapta. Az idegen férfi tekintete még mindig égette az arcát, nem tudta mit kezdjen vele. Valami azt súgta neki, 'MENEKÜLJ', de a lány csak állt mozdulatlanul és újra az előtte álló tökéletesség szemébe nézett. Szeme kék volt a közepe meddig fekete, mint az éjszaka. Ha pedig még mélyebbre nézett valaki látta, hogy vörös láng égett benne. Valami érthetetlen módon Elena vonzódást érzett ehhez a veszélyes emberhez, magával ragadta.
    - Miért, látott már máskor is? - kérdezett vissza a névtelen sötétség megtestesítője.
    - Ismerős az arca, de nem tudom honnan - döbbent rá Elena. A veszély szaga minden lélegzet vétel után egy fokkal nőtt. És hogy megijedt e?  Talán egy kicsit, mégsem menekült. A lányt mindig is jobban érdekelte egy titokzatos, veszélyes fiú, mint egy kiszámítható aranyos francia. Ez a titokzatos idegen pedig azzal az egy mondatával is imponált neki.
    - Elhívhatom egy kávéra kedves? - közvetlen volt a név nélküli alak, de szemében olyan tűz égett amit senki nem érthetett.
    - Szívesen elfogadnám, hisz egy ingyen kávé mindig jól esik az embernek, de már vár a családom - indult volna el Elena, de a férfi utána szólt.
    - Ha akarja elkísérem. Nem szabad egy ilyen csinos lánynak sötétedéskor egyedül sétálni, védtelenül - kezdte el. Mielőtt egy szót is szólhatott volna Elena a férfi elindult.
    - A nevét azért elárulja? - futott utána. Haját a válla mögé helyezte és kifújta a levegőt.
    - Merre szállt meg? - észrevétlenül, mégis láthatóan kerülte ki a kérdést.
    - Itt, két sarokkal odébb - az út alatt nem beszéltek, csak csöndben sétáltak egymás mellett. Néha a férfi nézte Elenát, néha fordítva volt ez.

***

    - Itt vagyunk. Ez az a szoba - mosolygott a lány és megállt az ajtó előtt. - Szeretne bejönni?
    - Tegeződhetünk ha szeretné.
    - Rendben, és akkor bejössz? - utalt arra, hogy még mindig kint állnak.
    - Ha nem zavarok - mosolygott. Szemei sötétek voltak.
    - Elena! Te vagy odakint? - hallatszódott Jenna, Elena gyámjának a hangja. Az ajtó szinte kicsapódott így az előtte álló két személynek hátrébb kellet lépnie a nagy lendülettől, ahogy a lány nagynénje kirontott rajt. - Hol a francba voltál eddig? - méregette dühös tekintetével. A talpától a feje búbjáig átvizsgálta szemeivel, majd a tekintete egy fekete cipőn akadt meg. Lassan pillantott fel rá, majd láthatólag eltűnt a feszültsége. - Ó. Ő kicsoda? - mosolyodott el a sármos arc láttán. Elena láthatólag zavarba jött, és fusztrállta, hogy nagynénje ilyen kacéran pillantott a mellette álló férfira.
    - Jenna, nyugodj meg. Mint látod semmi bajom nincs - lágy ráncok jelentek meg a szőkeség szájánál. Felpillantott társára, és a fusztráltság helyét egy pillanat alatt átvette a nyugalom és a biztonság érzet. Saját teste késztette arra, hogy közelebb lépjen a férfihoz. Nem tudta magát irányítani, de nem is kellett hisz derekán ott pihent egy nagy kéz ami védelmező pajzsként szorította.
    - Engedje meg, hogy bemutatkozzak, ha már Elena nem tette meg - szemtelen vigyor díszítette arcát. Azt a gyönyörű, hibátlan arcot... ábrándozott a lány. - A nevem Damon Salvatore, és kérem nyugodjon meg, vigyáztam a lányára.
    - Hát Damon üdvözöllek. Jenna vagyok, Elena nagynénje - hangjából kivehető volt a jókedv. - És kérlek tegeződjünk ha lehet. Nem vagyok az egyetemi szintű beszélgetések embere.
    - Na hát akkor én el is köszönök, kimerítő volt ez a nap - jutott szóhoz végre Elena és már be is indult, de Jenna eléállt
    - Nem illene behívni Damon-t ha már hazakísért téged? - még pont ő van felháborodva?
    - Nincs ellenemre, de én lezuhanyzok ha nem gond - lágyult el arcvonása. Még Elena sem értette magát. Mintha egy érzelmekkel teli tengerben állna és a hullámok főlé magasodnak majd átvágnak rajta, minden pillanatban más érzelmekkel.
    - Damon, gyere bentebb.

***

A lány hangos nevetések közepette lépett ki egy szál törülközőben a fürdőből. Combjának csak a közepéig ért az anyag, vizes haja vállára omlott. Csupasz lábbakkal, szabad vállal lépkedett közelebb a két nevetgélő emberhez. Óvatosan magán tartva a törülközőt ült le Jenna mellé, pontosan Damonnal szembe. A férfi tekintete szinte leégette Elenáról azt a kevés anyagot. Falta szemeivel a testét, minden porcikáját szemügyre vette, és ez a sármos alak biztos volt benne... megfogja szerezni magának.

    - Na és el is felejtettem kérdezni - Jenna hangjára Damon elkapta pillantását Elenáról, és a lány is róla. - Honnan is jöttél?

    - Mystic Falls-ból - válaszolta egyszerűen és szeme a gyémántként csillogó lány szemét nézte.

    - Milyen meglepő... mi is - tűnődött boldogságában Elena gyámja.

A két fiatalabbik személy mintha nem is hallotta volna meg, úgy nézték egymást. Mintha bármelyik pillanatban egymásnak esnének. Damon tudta miért, de Elena nem értette miért érez ekkora vonzalmat egy ismeretlen férfi iránt. 

Nemsokkal később a lány már az ágyában feküdt és nézte a holdat. Róla ábrándozott. Róla kait ma ismert meg, de olyan mintha ezer éve együtt lennének. Lassan fordított hátat az ablaknak, de mikor ezt megtette az esti hideg szél csapta meg a hátát. Az ablak nyitva volt, és ott ült az ágyán ő. Damon.

    - Honnan ismerlek? - engedett Elena a kíváncsiságának és leplezte a rémültségét.

    - Talán nem is sejted, de mi még nagyon jóban leszünk.